Üdvözlet

Élt hét évet

A Külváros tündöklése és bukása

Hét év, hetven lapszám, hetvenezer példány, kétezer cikk. Tömören ennyi, ha a Külvárost statisztikailag akarjuk bemutatni. (…) Szegénypárti lap – mondtuk, mondták rá. Később ezt sokan szégyellni kezdték, s inkább a gazdagok pártjára álltak...

Rózsa Imre András

Országúton 

Vallomás Fellini filmje kapcsán 

Itt érzem jól magam, a külvárosban. Nem azok között, akik arisztokratikus mosolyok és csillogó ruhák mögé rejtik jól informált korlátoltságukat. Mindent tudónak hiszik magukat és közben semmit sem értenek az őket körülvevő világból, szenvedésből.

Martin Zoltán

Ne lopj!

A hetedik parancsolat

Lopni persze nem szabad. Még akkor sem, ha látod, hogy önhibádon kívül vagy sokkal szegényebb másoknál, s hogy sokan nem tehetségük miatt élnek gazdagabban nálad.

Ferling József

Punkok  

Ott tanyáztak a pályaudvar homályos zugaiban. Gomolygó tartalmú zacskó egyik kezükben, a másikban alkohol. Alkotókedvükben néha graffitiztek: „Készek vagyunk bármire, nem vagyunk jók semmire. Ha az emberiségnek nincs alja, leesik a közepe” – ilyeneket firkáltak.

Szatmári Béres Helga

Nagy idők

Kicsinyes vagyok, sőt kicsi és mérges és hitetlen. Mert alul vagyok, és nem tudom felülről, nagyvonalúan szemlélni az új értékrendek kialakulását. És hinni sem hiszek már.

Tibai Gyöngyi

A semmiárus 

A magány néha furcsa dolgokra késztet embereket. Itt van például K. Mihály. Zárkózott, félénk teremtés, nehezen tud feloldódni a világ rejtelmes érthetetlenségében, mégis vágyódik a társaságra, az emberek után.

szi-ri

Csempésznapló

Önvallomás, Rezzenéstelen arccal hazudni, Tanuljunk jugoszlávul, Konyaktour éjjel-nappal, Tisztaszesz az olajoshordóban, Barkácstrükk benzintankra, Beszeszelt a pótgumi, Csővezeték a Tiszában, Tengerparti farmernadrág

I. Zs.

Torkán a kés 

„Higgye meg nekem, nyomozó úr, hogy a gyilkosok nem úgy néznek ki, mint Bánatos Ferkó. A gyilkosoknak egészen sötét arcuk van, szemük alá hatalmas táskákat varr a gonoszság, borostás a pofájuk, még a lelkük is…”

Bátyi Zoltán

Ünneptelenül

A történelem az időben segít tájékozódni. Ám olyan időtérképre lenne szükségünk, amelyen nem rajzolják át emberöltőnként a hegyek csúcsait és a folyók kanyarulatait.

– rója -

Rólunk írták 

Ollózó (Lapszemle) – Megjelent a Külváros • Hamvas laphír • Például a Külváros • A koránkelők hangja • Pécsről üzen a Külváros • A védtelenek szócsöve

Tallózás a Külvárosról szóló cikkek közt

Fehér Magyarország 

„Fehérvári cigányok, b…tok az anyátok! – hallatszik egyre hangosabban az üvöltő dervisekre hangszerelt kórus, majd tőlem pár lépésre sörösüveg robban a peron betonján.

Tódor János

A Külváros költői 

Katona JuditSzéplaki Szabó ImreBayer BélaZsirai LászlóNyírfalvi Károly • Petri Csathó Ferenc • Rab ImreDienes Eszter • Füredi Rózsa János
 

(Válogatás a legjobb versekből)

A SZIKORA SZTORI , avagy a megszólalt ujj esete Az első magyar panelproliregény * Ön is lehet csillag, egyenesen írósztár, miként (vélhetően) Szikora Szilárd lesz a munkatársunk által elkezdett történetben, amelynek közepét, végét szabadon szőheti, formálhatja bárki, majd pedig viszontláthatja virtuális hasábjainkon. Csupán az első fejezetét írtuk meg a Szikora sztorinak, ennek a rendszervált(oz)ás hajnalán induló, 1988-2008 között játszódó lakótelepi szatírának, amelyből közös erővel megszülethet az első magyar „többkezes” panelproliregény.

Világvége

A handabanda szónokok minden korokban szép jövőt ígérnek. Mindig csak két évet kell várni. Mindig csak kettőt. Mert utána minden jobb lesz…

 

Petri Ferenc

Elhagyottá nyilvánítva 

„A kiskorú atyja ismeretlen helyre távozott, az anya, aki súlyos tüdőbeteg, négy kisgyermek  eltartásáról gondoskodni képtelen. Anyagi és erkölcsi elhagyottság okából elhagyottá nyilvánítom.”

Katona Judit

Egy asszony kálváriája

Azt mondják, minden emberi sors tragédiák és túlhaladott kudarcok sorozata. Mert mindannyiunkat a földhöz csap olykor az élet, kit nagyon, kit kevésbé erősen.

Molnár Valéria

Magyar nyomor 

Itt van, eljött közénk és eredményesen munkálkodik. Nem ígér jövőt, sem munkát, csak egyre nehezebb megélhetést. Ő nem más, mint hétköznapjaink jelenvalósága…

Erdei Éva

Az élethez pénz kell!

„Sárgarigó, kanveréb, tessék, tessék közelébb!” – hallom a fennhangon szárnyaló rigmust. Piacriportunk arról szól, hogyan lesz a „nemzet napszámosából” vásári árus és üzletember a rendszerváltás utáni vadkapitalizmusban.

Bayer Béla

Örömtelen örömlányok 

A 6/A út szélén az élő dekorációt a magukat kellető utcalányok jelentik autós, vagy jobb híján gyalogos „ügyfélre” várva. Sokan vannak, egész sorok állnak néha az utat szegélyező járdán.

Gyenis Pál

Magyar világ – magyar valóság

Levelek Pest és Vásárhely között

Én itt Pesten szomorúan látom, hogy megint felgyorsult a felvándorlás: tizenéves lányok, hétpróbás rablók özönölnek ide szerencsét próbálni, primitív vágyakkal. (Szenti Tibor - Gulay István)

 

 
Hírmorzsa 3

Köszönti olvasóit a Külváros szerkesztősége!

A Külváros emlékszáma a kulturális és szociális folyóirat létrejöttének 20. évfordulója alkalmából 2008. október 3-tól kezd cikkenként megelevenedni az interneten.

Ha lesz igény a Külváros webes kiadására, folytatjuk munkánkat, és 2009-től igyekszünk minél gyakrabban friss cikkekkel feltölteni egykori havilapunk online változatát.

 

Emlékszám cikkei

Szavazás

Folytassuk a Külvárost?
 

Online látogatók

Hirdetések


Belépés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj

Hírszolgálat

Külváros Baráti Kör